A nyugdíjtervezésről
A hazai jogi környezet kiszámíthatatlan csapásai mellett egyre több globális veszély leselkedik a nyugdíjunkra.
(1) Infláció:
Az Unió a 2007-es pénzügyi és gazdasági válság kezelése nyomán olyan mértékben eladósodott, amely saját bevallása szerint 20 évnyi költségvetési konszolidációt tett semmissé. Ennek következtében további kölcsönterhelést egyszerűen nem bírnak el az állami költségvetések – a görög rémálom után sorra érkeznek az ír, a portugál, a spanyol, az olasz bedőlés-veszélyekről szóló hírek, amelyek a radikális víziók szerint már magának az eurónak a sírját ássák. Az Unió előtt ennek nyomán két életveszélyes út is megnyílhat. Egyrészt egyre vonzóbb lesz az európai és a nemzeti pénzjegynyomdák jelentette kézenfekvő megoldás az adósságok reálértékének csökkentésére – az infláció szellemének ránk szabadításával azonban a nyugdíjígérvények is füstté válnak. Másrészt bármely kormányzat éhes szeme előtt ott lógnak a könnyen lerohanható nemzeti spájzokban a nyugdíjmegtakarítások étvágygerjesztő sonkái – még a puskát sem kell elővenni, hogy elejtsük a vad mangalicákat. A magyarok nyilai után ezt a huszárvágást is sokáig emlegethetik majd Európában…
(2) Morális kockázat:
Súlyos morális kockázat porlasztja a nyugdíjak védelmi rendszereit. Miután az európai polgárok tapasztalatai szerint a kormányzatok az állami költségvetésekből úgyis pótolják nyugdíjrendszereik tátongó hiányát, úgy vélhetik, jobban megéri nekik, ha minimalizálják vagy egyenesen szabotálják nyugdíjcélú közterheik viselését, mert az államok végül úgyis biztosítanak nekik valami nyugdíjat – aminél akkor sem kapnának sokkal többet, ha rendesen fizették volna a járulékaikat. Ez a kockázat Magyarországon rendkívül magas, hiszen a segélyként fizetett időskorúak járadéka és a minimális nyugdíj összege csak néhány ezerrel forint tér el egymástól. Az idén februárra ígért újabb kormányzati intézkedés csomag az előzetesen csepegtetett hírek szerint ezt az anomáliát is megpróbálja kezelni – persze erős a veszély, hogy a műtét sikerül, de a beteg meghal…
A tömeges nyugdíjszabotőr-mentalitást Európa-szerte tovább turbózza az a közös félelem, hogy a felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszerek a demográfiai egyensúlyok felborulása miatt eleve pilótajáték-logikával épülnek fel, vagyis minél később lép valaki a rendszerbe, annál kevésbé számíthat arra, hogy visszakapja a befektetett pénzét. Nem jó ómen a pályakezdő generációk számára.
(3) Jelzálogadóssággal terhelt nyugdíjas:
A helyzetet tovább rontja, hogy a 2007-es válság utórengéseként a modern európai nyugdíjtörténelemben elsőként súlyosan eladósodott, nagyösszegű jelzáloghitelekkel terhelt friss nyugdíjasok tömeges megjelenése várható, akik nyugdíja valószínűleg a hiteltörlesztő részleteik összegét sem fogja elérni. Még senki nem állt elő a megoldással – mi dolgozunk rajta.
(4) Versenyképességet rontó tényező:
További nyugdíjkockázatot jelentő tényező, hogy az idősek eltartásának kötelezettsége súlyosan rontja az Unió világgazdasági versenyképességét. Ha az egyre több európai nyugdíjas eltartásának drámaian növekvő terhét az egyre több globális kihívással küszködni kénytelen és egyre kisebb létszámú európai fiatalságra terheljük, akkor Európa könnyen elveszítheti a termelékenységi és növekedési versenyt a világ többi erős régiójával szemben. A kézenfekvő megoldás nyilván a török csatlakozás lenne – de csak ebből a szempontból…
(5) A jövendő generációk agyonterhelése:
Máspedig abban az esetben, ha a nyugdíjakat Európa-szerte oroszlánrészben biztosító felosztó-kirovó rendszerekben az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas generációnak a részükre megígért – és általuk az előző generációt eltartó járulékfizetésükkel megszolgált – nyugdíjukat, akkor az állam (i) az általános adóbevételeiből kénytelen pótolni a hiányzó összeget, vagy (ii) eleve kölcsönt kell felvennie a nyugdíjfinanszírozásra, vagy (iii) kénytelen-kelletlen kevesebb nyugdíjat kell fizetnie. Mindhárom kényszermegoldás költsége végül úgyis a fiatalabb generációkat terheli. Meddig engedhetjük meg pazarló nagyszülőkként magunknak, hogy tönkretegyük és agyonnyomorítsuk az állítólag imádott kisunokáink életét – különösen azokét, akik még meg sem születtek?
Összességében elég egyértelműnek látszik, hogy a mai helyzet az öregedési dagály és a foglalkoztatási apály kettős hullámverésében nem tartható fenn.
A nyugdíjterv:
Egy nyugdíjterv készítése során ezeket az öszefüggéseket is figyelembe kell venni, különben semmi értelme belefogni.
Az első megállapítás ugyanis az, hogy az állami nyugdíjrendszerre (akár az egypilléres, akár a kötelező tőkefedezeti pénztárakat is magukba foglaló kétpilléres változatra) nem építheti a nyugdíjas jövedelmét az, aki szeretné az addig elért életszínvonalát ésszerű kompromisszumokkal megtartani. Ebből a szempontból valójában nem életbevágó kérdés az, hogy magánnyugdíjpénztári tag volt-e valaki vagy sem (a pénztártól várt életjáradék a teljes öregségi nyugdíj negyedét biztosította volna az eredeti tervek szerint – miközben sejtjük, mekkora lenne az első pillérből származó háromnegyed…)
Minél korábban kezdjük a nyugdíjtőke-felhalmozási terv végrehajtását, annál több időnk lesz hagynunk a befektetéseinket, hogy hozamot termeljenek. Megdöbbentő tapasztalati tény, hogy 100 felnőtt emberből 95-nek fogalma sincs az alapvető befektetési törvényszerűségekről és az azokból levezethető statisztikai valószínűségekről – pedig ezektől függ a pénzügyi életünk és egészségünk. A legalapvetőbb törvény: a nyugdíjtőke két tényező – a befektetett pénz és a befektetési időtartam – függvénye, vagyis minél hosszabb ideig foroghat a pénz- és tőkepiacokon a befektetett pénzösszeg, annál nagyobb hozamra számíthatunk, vagy annál kisebb összeggel is elérhetjük a befektetési céljainkat. (A nyugdíjtőke felhalmozási szakaszában jegeljük a pénz likvid volta iránti igényünket. Ne akarjuk ma elkölteni azt, amiből húsz év múlva tervezünk költekezni.)
A tervezést és a végrehajtást természetesen szakértő segítségével kell intéznünk, hiszen a vakbelünket sem magunk operáljuk a konyhaasztalon. Befektetési, biztosítási és nyugdíjszakértők állítják össze a kívánt portfóliókat annak függvényében, hogy hány évesek vagyunk, milyenek a jövedelmi és családi viszonyaink, milyenek a foglalkoztatási kilátásaink, milyen tervekkel vágunk a jövőnek, és így tovább. A legegyszerűbb összefüggés e tekintetben az, hogy minél több időnk van hátra a nyugdíjazásig, annál agresszívebb, annál magasabb hozammal kecsegtető, de természetesen jóval kockázatosabb befektetési portfóliókat választhatunk, mert van időnk a piaci korrekciók kivárására.
Sok múlik azon, hogy kit választunk tanácsadónknak. A bizalom minden sikeres kapcsolat alapja, de önmagában nem elégséges feltétele a befektetési sikereknek. Milliókat takaríthatunk meg – és tízmilliókkal több hozamot érhetünk el –, ha nem a saját józannak ítélt eszünkre vagy népi bölcsességekre hagyatkozunk az életünket meghatározó befektetési döntések során.